Víz osztás
2024 augusztusában rendkívüli kánikula sújtotta az országot, amely során a hőmérséklet jóval meghaladta a sokéves átlagot. A tartós hőség és a csapadékhiány miatt több településen, így Tapolcán is a szigetünk vízosztást szerveztt, hogy segítsünk az embereknek átvészelni a forró napokat, rámutatva a klímaváltozásra is.
Szigetek találkozója
2024. október 12.-én Ajkán rendezték meg Veszprém megye első TISZA Sziget találkozóját, „Ősz, TISZA, Gasztro délután” címmel. Az eseménynek az Ajkai Sportcsarnok adott otthont, ahol több mint hatszázan vettek részt, köztük Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke és Radnai Márk alelnök is
Állatok világnapja
2024. október 4.-én az állatok világnapja alkalmából a Tapolcai Assisi Szent Ferenc állatmenhelynek szerveztünk gyűjtést. Fontosnak tartjuk az állatvédelmet is, mert nekik is ugyan olyan joguk van a nyugodt, egészséges élethez
Adománygyűjtés
2024 decemberében szigetünk adománygyűjtésbe kezdett a rászoruló családok részére. Ha lehetőségünk adódik rá, próbálunk segíteni ahol tudunk, reménykedve, hogy szebbé és meghittebbé varázsolhattuk néhány család karácsonyát.
Közössségépítés
A szigetünk részt vett több városi rendezvényen is köztük a forraltbor főző versenyen és a kolbásztöltő versenyen is. Városi ünnepségeinken is mindig jelen vagyunk néhány tagunkkal legyen az megemlékezés vagy koszorúzás.
© Cégnév Kft. – Minden jog fenntartva! | Adatkezelési tájékoztató
Weboldalunk sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében. További információ az adatkezelési tájékoztatóban.
Weboldalunk sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében. További információ az adatkezelési tájékoztatóban